Ukrán válság – Peking ellenzi a szankciókat Moszkva ellen

Peking ellenzi az Oroszország elleni szankciókat, amelyekkel ukrajnai katonai beavatkozása miatt fenyegetik Moszkvát, illetve a lépés felelőseit – közölte pénteki sajtóértekezletén a kínai külügyi szóvivő.

Kína következetesen ellenzi szankciók alkalmazását vagy azokkal való fenyegetést a nemzetközi kapcsolatokban – hangoztatta kérdésre válaszolva Csin Kang. A szóvivő ugyanakkor nem kívánta kommentálni az Oroszországhoz történő csatlakozásról tervezett krími népszavazást.
Megállapította, minden érintett fél számára fontos, hogy megvédjék valamennyi etnikai közösség jogait, békésen és a törvények alapján rendezzék a válságot, stabilizálják a térséget.
Peking korábban már jelezte, hogy politikai megoldást támogat Ukrajnában, miközben a maga részéről a belügyekbe való be nem avatkozás elvét vallja, tiszteletben tartva Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását.
Szergej Lavrov orosz és Vang Ji kínai külügyminiszter hét eleji telefonbeszélgetése után az orosz külügyminisztérium azt közölte, hogy a felek között széles körű nézetazonosság van az ukrán válsággal kapcsolatban.
Susan Rice, Barack Obama amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a kínai külügyeket felügyelő Jang Csie-cse kínai államtanácsossal konzultált a napokban az ukrán helyzetről. A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint a két ország egyetért abban, hogy tiszteletben kell tartani Ukrajna szuverenitását és területi épségét a kialakult vitában.
Kína az eddigi hivatalos megnyilatkozásokban kerülte az egyértelmű állásfoglalást a kérdésben, míg az állami média nyíltan a Nyugatot hibáztatta a kialakult helyzetért, és Vlagyimir Putyin orosz elnök védelmére kelt.(MTI)

Scroll To Top