Ukrán válság – Patthelyzet a parlamentben, tüntetők körbezárták a kormánynegyedet

Néhány ezer ellenzéki tüntető körbezárta a kijevi kormánynegyedet, miközben a parlament ismét nem tudott előrelépni az alkotmánymódosítás kérdésében.

A csütörtöki ülésen második nekifutásra végre sikerült elfogadnia a képviselőknek a jelenlegi ülésszak naptári tervét. Ezen túlmenően azonban semmilyen határozatot nem hoztak. Volodimir Ribak házelnök közölte, hogy nem szavaznak a kormányoldal által javasolt alkotmánymódosítást előkészítő különbizottság létrehozásáról, mivel az ellenzék közölte, hogy nem delegál tagokat a testületbe. Az ellenzék olyan alkotmánymódosítás elérésére törekszik, amely jelentősen szűkíti az államfői jogköröket a parlament javára, gyakorlatilag addig, hogy az államfő hatásköre Ukrajna külföldön való képviseletében kimerül. Az ellenzék az erős elnöki hatalomról a parlamentáris demokráciára kíván áttérni.
A házelnök az ülés lezárása után kijelentette, hogy a héten már nem lesz több plenáris ülés. A jövő hét a bizottsági üléseké, ugyanakkor Ribak nem zárta ki, hogy rendkívüli plenáris ülést tartsanak. A képviselők előző nap nem fogadták el azt az indítványt, hogy a jövő héten is plenáris ülést tartsanak.
Helyi beszámolók szerint 3-4 ezer ellenzéki tüntető körülzárta a parlament, a kormány és az elnöki hivatal épületeinek környékét, az úgynevezett kormánynegyedet. A tüntetők gyűrűjén  belül maradtak a törvényhozás épületével szembeni parkban demonstráló kormánypárti szimpatizánsok, és a negyedet védő rohamrendőrök. Összetűzésről egyelőre nem érkezett hír.
Közben Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes Kijevben találkozott az ellenzék vezetőivel, akikkel az ukrajnai belolitikai helyzetet és az alkotmánymódosítás perspektíváit tekintették át. A találkozón jelen volt Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina), Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) és Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) vezetője, továbbá Petro Porosenko volt gazdasági miniszter, független parlamenti képviselő. A felek egyetértetek az ukrán válság mihamarabbi rendezésének szükségességében.(MTI)

Scroll To Top