Ukrán válság – Navracsics: a helyzet eszkalálódása indokolhatja az újabb szankciókat

Nem a lezuhant maláj utasszállító esete indokolhatja az Oroszország elleni szankciók harmadik körének bevezetését, hanem az uniós tagállamok elkeseredettsége, hogy a szankciók előző körének életbe lépése óta Oroszország semmi sem tett a helyzet rendezésére, sőt tovább eszkalálódott a válság – mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Navracsics Tibor emlékeztetett: az uniós külügyminiszterek már eldöntötték, hogy szükség van a szankciók újabb körére, amely az eddigi legsúlyosabb lépés, hiszen ez egy-egy ágazaton belüli teljes bojkottot jelent. A pénzügyi és a védelmi szektorban, az úgynevezett kettős felhasználású eszközök tekintetében, valamint egyes érzékeny és innovatív technológiák tekintetében bevezetendő bojkottról van szó – magyarázta. Hozzátette: az uniós külügyminiszterek felkérték az Európai Bizottságot, hogy csütörtökig fejezze be az ezzel kapcsolatos előkészítő munkát, majd arról kell dönteni, hogy szükség van-e az Európai Tanács rendkívüli ülésére az ügyben.
Navracsics Tibor szerint bár az uniós tagállamok Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatai bonyolultabbá teszik a helyzetet, hiszen minden ország a gazdasági szempontjait tartja szem előtt, az uniós tagállamok között konszenzus van a szankciók ügyében.
Úgy látja, a múlt héten lezuhant maláj utasszállító esete abból a szempontból fordulópontot jelent, hogy az eddig radikálisabb állásponton állók igazolva látják nézetüket, a mérsékeltebbek pedig radikálisabbá váltak, utóbbira példaként említette Hollandiát.
Navracsics Tibor arra is kitért, hogy nincs ugyan olyan közvetlen bizonyíték, amely Oroszországra hárítaná a jogi felelősséget a maláj utasszállító ügyében, de politikai felelőssége mindenképpen van a kialakult helyzetben, mert folytatja a szeparatisták ellátását hadieszközökkel.
A miniszter hangsúlyozta: fontos kérdés, hogy a szankciók bevezetése ténylegesen közelebb visz-e a megoldáshoz, és valóban veszélyt jelent, hogy e lépések miatt Oroszország Ázsia felé fordul. Ugyanakkor Moszkvának szüksége van azokra a termékekre, amelyeket most bojkott alá helyezhetnek – tette hozzá.
Az is aggodalomra ad okot, hogy Oroszország milyen lépéseket tesz a szankciók hatására – mondta. Miután Moldova aláírta a szabadkereskedelmi megállapodást az unióval, Moszkva gyakorlatilag betiltotta az onnan érkező gyümölcsimportot, ami nagyon érzékenyen érinti a moldovai gazdaságot – idézte fel. Hozzáfűzte: fennáll a veszély, hogy a szankciók miatt Oroszország olyan intézkedéseket tesz, amelyek az európai gazdaságokat súlyosan érintik.
A gázai konfliktussal kapcsolatban Navracsics Tibor arról beszélt, hogy az uniós tagállamok álláspontja egységes: mindkét fél esetében elítélik az erőszakot. Az EU azonban egyelőre nem látja, hogyan kapcsolódhatna be aktívan a béketeremtésbe, jelenleg ennek a lehetőségét vizsgálják – mondta a tárcavezető.(MTI)

Scroll To Top