Ukrán válság – Kijev szerint Oroszország elvesztette a hibridháborút és atomfegyverrel fenyeget

Az ukrán védelmi miniszter szerint Oroszország elveszítette Ukrajnával szembeni „hibridháborúját”, és nem hivatalos csatornákon keresztül már taktikai nukleáris fegyver bevetésével fenyegette meg Kijevet.

„Oroszország elvesztette a hibridháborút Ukrajnában. Fegyveres erőink magabiztosan szorították vissza az orosz zsoldosok bandáit, semmisítették meg a diverzánsokat és a speciális alakulatok tagjait. Éppen ezért a Kreml arra kényszerült, hogy a reguláris orosz hadsereg teljes körű inváziójára váltson a Donyec-medence területén” – írta Facebook-oldalán hétfőn Valerij Heletej.
A miniszter leszögezte, hogy a Kijev által indított hadművelet Kelet-Ukrajna „terroristáktól” való felszabadítására befejeződött. Szavai szerint most az orosz hadsereg elleni védekezésre kell készülniük, amely – mint írta – nemcsak a szakadárok által megszállt területeket, hanem Ukrajna egyéb részeit is el akarja foglalni.
A tárcavezető szerint olyan méretű háborúval áll szemben Ukrajna, amelyet a második világháború óta nem látott Európa. Hangsúlyozta, hogy a háború áldozatait hamarosan „nem százakban, hanem tízezrekben fogják számolni”.
„Az orosz fél nem hivatalos csatornákon keresztül már többször megfenyegetett bennünket, hogy ha nem hagyunk fel a szembenállással, taktikai nukleáris fegyvert vet be ellenünk” – írta a miniszter.
Oroszország provokációjának nevezte azokat a követeléseket, amelyek Viktor Muzsenko vezérkari főnök leváltására irányulnak. A miniszter szavai szerint éppen Muzsenko volt a keleti országrészben aratott ukrán győzelem tervének kiötlője.
„Ha nem lett volna orosz invázió, befejeztük volna a terrorellenes művelet aktív fázisát már október elején, felszabadítva minden területet” – állította.
Hangsúlyozta, hogy a személycseréknek erősíteniük, nem pedig gyengíteniük kell az ukrán fegyveres erőket. Tájékoztatott arról, hogy az elmúlt héten hat magas rangú katonatisztet menesztettek hivatalából. „A helyüket olyan fiatal parancsnokok foglalták el, akik a harcmezőn bizonyították alkalmasságukat” – mondta.
Az utóbbi napokban a Donyeck melletti Ilovajszk városnál elszenvedett súlyos katonai veszteségekért az ukrán hadsereg felső vezetését tették felelőssé azoknak az önkéntes alakulatoknak a tagjai, parancsnokai, amelyek részt vesznek az említett településnél folyó harcokban. A hadvezetést gondatlansággal és rossz tervezéssel vádolták meg. Felvetették a védelmi miniszter és a vezérkari főnök személyes felelősségét is az ilovajszki tragédiáért.
Heletej Facebook-bejegyzésében ugyanakkor azt is írta, hogy az orosz fegyveres erők is súlyos árat fizettek az Ukrajnába való behatolásért. „Orosz katonák és tisztek százai ukrán földben leltek örök nyugalmat. A kritikus számú veszteség elkerülhetetlenül kijózanítja Oroszországot. Ezért nem szabad pánikba esnünk, meg kell mutatnunk, hogy az ukránok nem adják meg magukat. Ez a mi +Nagy Honvédő Háborúnk+, amelyben feltétlenül győzni fogunk” – hangoztatta a védelmi miniszter.(MTI)

Scroll To Top