Ukrán válság: Esküszegésért kivégeztek két rendőrtisztet a szakadárok Kelet-Ukrajnában

Fegyveres szakadárok nyilvános kivégzést rendeztek kedden a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Horlivka településen.

A város egyik kerületi rendőrkapitányát és nyomozati osztályának vezetőjét a szeparatisták által önhatalmúlag kikiáltott “donyecki népköztársaságnak” tett eskü megszegésért ítélték halálra.
Az Osztrov helyi hírportál jelentése szerint a kivégzést a kapitányság munkatársai előtt, a rendőrség területén hajtotta végre az Ihor Bezler szakadár parancsnok és csapata. Az ítélet felolvasása után a rendőrök fejére zsákot húztak és agyonlőtték őket.
Közben a szomszédos megyében, a luhanszki Krasznoarmijszka település mellett ismeretlen fegyveresek rálőttek a luhanszki húskombinát teherautóira, s két ember meghalt, másik kettő pedig megsebesültek.
A belügyminisztériumban kedden megerősítették azt a sajtóértesülést, hogy mintegy negyven szakadár fegyveres bujkál Donyeck egyik iskolájában. Szerhij Jarovoj belügyminiszter-helyettes nem árulta el, hogy melyik iskoláról van szó, kiemelte ugyanakkor, hogy a tanintézetben gyermekek jelenleg nem tartózkodnak.
Helyszíni beszámolók szerint a szeparatisták és a terrorellenes erők között a héten újra fellángolt harcok elől több fegyveres szakadár próbált iskolákban elrejtőzni. A megyeszékhely több iskolájából emiatt a tanárok sürgősen hazaküldték a gyereket. A harcokhoz közeli iskolákban kedden szünetelt a tanítás.(MTI)

Scroll To Top