Ukrán válság: A lázadók parancsnoka szerint Oroszország segítsége nélkül nem bírják sokáig

A donyecki lázadóhadsereg parancsnoka szerint a fegyveresei legfeljebb még egy hónapig tudnak ellenállni az ukrán hadseregnek Oroszország segítsége nélkül.

Az UNIAN ukrán hírügynökség keddre virradóra tette közzé Ihor Sztrelkov videoüzenetét, amely megjelent a világhálón. Strelkov a lázadóhadsereg nevében beszél, és szavait elsősorban Oroszországhoz intézi. A csaknem tizenhárom perces felvételen többször, kétségbeesett hangon beszél arról, hogy az ukrán fegyveres alakulatok hatalmas erőfölényben vannak mind létszámban, mind pedig haditechnikában, és Oroszország segítsége nélkül a Moszkva-barát felkelőknek semmi esélyük a győzelemre. Elpanaszolja, hogy miközben Ukrajna nagy segítséget kap a nyugati országoktól, kiváltképpen az Egyesült Államoktól, a felkelőknek hátországuk sincs, és alkatrészhiány miatt a meghibásodott katonai járműveiket sem tudják megjavítani.
„Ha Oroszország nem hoz sürgős intézkedéseket, ténylegesen sürgőseket és határozottakat, akkor ők (az ukrán katonák) sikerrel járnak. Nem tud sokáig ellenállni a légierőnek, a tüzérségnek és a harckocsik tömegének még ezer, a határ térségében harcoló felkelő sem, néhány harckocsival és löveggel, akkor sem, ha sok golyószórójuk és gránátvetőjük van” – ecseteli a harci helyzetet Sztrelkov. Úgy folytatja, hogy „elmúlik két-három hét vagy talán egy hónap, és a leginkább hadrafogható felkelőegységek is elvéreznek – előbb vagy utóbb szétverik és megsemmisítik őket”.
A lázadóparancsnok arról is beszél, hogy az ukrán fegyveres alakulatok egymás után fogják ellenőrzésük alá vonni a Moszkva-barát fegyveresek kezén levő délkelet-ukrajnai városokat, ugyanolyan módszerrel, ahogyan a minap bevették Mariupolt. Ráadásul ellenőrzésük alá vonják ismét a határt.
Oroszország szerinte elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy a Luhanszki és a Donyecki megye függetlenségének kikiáltása után elismerje önállóságukat, és béketeremtő erőket küldjön oda, most pedig már végképp nem tudja ezt megtenni. Oroszország arra sem kész, hogy oroszajkú menekültek tíz- vagy százezreit fogadja be a Donyec-medencéből – panaszolja a donyecki lázadók parancsnoka.(MTI)

http://www.unian.ua/politics/929429-strelkov-opolchentsi-bez-dopomogi-rf-protrimayutsya-maksimum-misyats.html

Scroll To Top