Ukrán válság – A kijevi tüntetők elhagyták a városházát, és kivonultak négy vidéki kormányépületből

A kijevi tüntetők kiürítették „forradalmi főhadiszállásukat”, a két és fél hónapja megszállt kijevi városházát, megnyitottak a forgalom előtt egy belvárosi főutat, illetve vasárnapra virradóra négy vidéki nagyvárosban elhagyták a megyei önkormányzatok épületeit – jelentette vasárnap a kijevi média.

A híradások szerint a kijevi tüntetők kitakarították a városháza épületét, holmijukat átvitték más belvárosi épületekbe, egy részük az Októberi Palotába vagy az Ukrán Házba „költözött” át. Néhány órát vett igénybe az épület teljes kiürítése.
A tüntetők és a városi hatóságok meghívására felkereste a Kijev központi sugárútján, a Hrescsatikon található épületet Christian Schönenberger, az EBESZ soros elnöki tisztét adó svájci nagykövet.
Volodimir Makejenko kijevi polgármester az épület átvétele után – ami az EBESZ-megfigyelők közvetítésével zajlott – közölte, hogy a városi hatóságoknak nincs semmilyen anyagi vagy erkölcsi kifogásuk a tüntetőkkel szemben. Úgy fogalmazott, hogy a tiltakozók károkat nem okoztak, a kijevi polgárok épületében kijeviek, ukrajnai polgárok tartózkodtak december eleje óta. Makejenko azonban újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy a két és fél hónapos megszállás után az épület helyisége némi felújításra szorulnak, de a költségeket vállalati szponzorok fogják fedezni, és – mint megjegyezte – , „már sorban állnak a jelentkezők”.
A tüntetők vezetői úgy nyilatkoztak, hogy a városháza elhagyása az ellenzék jó szándékú gesztusa volt. Azért ürítették ki, mert a hatóságok pénteken kiengedték az ukrajnai börtönökből mind a 234 fogva tartott ellenzéki tüntetőt.
Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a kijevi városháza elhagyása egyik feltétele annak, hogy életbe lépjen a parlament által január végén elfogadott amnesztiatörvény. Ezen felül ez jelképes jelentőséggel bír, kézzelfogható jele annak, hogy enyhül a hónapok óta tartó ukrajnai belpolitikai válság.
Az ellenzékiek december 1-én, egy tiltakozás erőszakos feloszlatása után szállták meg az épületet, és rendezték be ott a „forradalom főhadiszállását”. Az épület az elmúlt két és fél hónapban hatszáznál több tüntetőnek adott otthont, itt étkeztek és melegedtek a fagyos éjszakákban tiltakozó kormányellenes tüntetők, büfét és amolyan tábori kórházat is üzemeltettek benne.
Arszenyij Avakov, az ellenzéki Haza párt parlamenti képviselője közölte újságírókkal, hogy a tüntetők szabaddá tették a közlekedés számára Kijevben a Grusevszkij utcát, illetve vasárnapra virradóra kiürítették a megyei önkormányzatok épületeit Ternopilban, Ivano-Frankivszkban, Lembergben (Lvov) és Poltavában is, és ezzel teljesítették az amnesztiatörvény feltételeit.     A képviselő szerint az „ellenállás vezérkara” most azt követeli a hatóságoktól, hogy haladéktalanul szerezzenek érvényt az amnesztiatörvénynek: zárjanak be mintegy kétezer, tüntetők ellen indított büntetőjogi eljárást, teljesen rehabilitálják az őrizetbe vett, és most házi őrizetben lévő, illetve óvadék ellenében szabadon engedett tüntetőket.
Avakov arra figyelmeztetett, hogy amennyiben a hatóságok záros határidőn belül nem teljesítik az ellenzék követeléseit, a tüntetők vezérkara jogot formál arra, hogy újra olyan tiltakozó megmozdulásokhoz vagy válaszlépésekhez folyamodjon, amelyeket jónak lát, beleértve a középületek és kormányintézmények újbóli megszállását.(MTI)

http://www.unian.net/
http://interfax.com.ua/news/political/190307.html
http://interfax.com.ua/news/general/190305.html

Scroll To Top