Ukrajnai tüntetések – Van még esély a válság demokratikus rendezésére

Még van esély az ukrajnai belpolitikai válság békés rendezésére – jelentette ki Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekben illetékes államtitkár-helyettese Kijevben szerdán, miután tárgyalt Viktor Janukovics államfővel.

Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának még van lehetősége visszatérni „az európai útra”. Ehhez azonban Kijevnek fel kell újítania a párbeszédet „Európával és a Nemzetközi Valutaalappal” – fűzte hozzá.
Az amerikai diplomata „nyomatékosan értésére adta” Janukovics elnöknek, hogy a kijevi belvárosban tüntetőkkel szembeni éjjeli rendőri fellépés „elfogadhatatlan egy modern európai társadalomban és államban”.
„Az ukrán népnek tudnia kell, hogy az Egyesült Államok velük van” – hangoztatta.
Az ukrán elnökkel folytatott kétórás megbeszélését „nehéznek, de realisztikusnak” nevezte. Szavai szerint a találkozó után az a benyomása, és reméli, hogy Janukovics „tudja, mit kell tennie”.
Éjjel a belügyi egységek elkezdték kiszorítani az Ukrajna európai integrációjáért és hatalomváltásért tüntetőket a Függetlenség teréről. Ezután délelőtt kísérletet tettek arra, hogy rohammal behatoljanak a demonstrálók által elfoglalt városházára. A roham hírére mintegy 25 ezres tömeg gyűlt össze a téren és a Hrescsatik nevű főutcán, ahol a városi adminisztráció épülete áll.
A rohamrendőrök ekkor visszavonultak, a tüntetők pedig ismét birtokukba vették a „Majdant”, azaz a „Teret”. A közbeszédben így nevezik az ukránok rövidítve a híres kijevi Függetlenség terét, ami ukránul teljes nevén Majdan Nezalezsnostyi. A november 24-e óta tartó tüntetéssorozat a „Jevromajdan” elnevezést kapta, mivel az első utcai megmozdulásokat az európai uniós társulási folyamat leállítása váltotta ki.(MTI)

Scroll To Top