Ukrajna-EU – Tabajdi Csaba a háromoldalú tárgyalások pártján

Az Európai Uniónak újra kell gondolnia a Keleti Partnerséget – véli keddi közleményében Tabajdi Csaba, a magyar szocialisták európai parlamenti (EP-) küldöttségének vezetője, aki egyúttal az EU-ukrán-orosz háromoldalú tárgyalások mielőbbi megkezdése mellett is állást foglal.

„Az Keleti Partnerség csúcstalálkozó sikertelensége azt mutatja, hogy az Európai Unió túlbecsülte saját gazdasági és politikai befolyását, Oroszország érdekérvényesítő képességét viszont alábecsülte a kelet-európai térségben” – hangoztatta a szocialista politikus az EP-ben rendezett EU-Oroszország Fórumon, amelyen az orosz EU-nagykövet is részt vett.
Tabajdi szerint elítélhető ugyan az orosz nyomásgyakorlás, de minden állam a rendelkezésére álló gazdasági és politikai érdekérvényesítő eszközzel él külpolitikai kapcsolatrendszerében.
„Sokkal hatékonyabb lett volna egy folyamatos és párhuzamos párbeszéd mind az EU, mind az ukrán fél részéről Oroszországgal, hiszen Moszkvának is érdeke Ukrajna stabilizálása gazdasági és politikai értelemben egyaránt” – húzta alá az MSZP-s EP-képviselő.
Tabajdi úgy véli, hogy ahhoz, hogy a Keleti Partnerség vonzó legyen az uniótól keletre lévő országok számára, az EU-nak több gazdasági és politikai erőforrással kellene rendelkeznie, mint a jelenlegi helyzetben, amikor az eurózóna válsága még nem ért véget. „Bizonyos értelemben ezért érthető Ukrajna ideiglenes visszalépése az unióhoz való közeledéstől” – értékelte az elmúlt napok fejleményeit Tabajdi Csaba.
A szocialista EP-képviselő szerint az EU politikai és gazdasági területen is irreális elvárásokat támasztott Ukrajnával szemben.
„Nem várhatjuk el a társulási tárgyalások keretein belül Ukrajnától, hogy a korábbi szovjet típusú gazdaságát egy csapásra olyan feltételekhez igazítsa, amelyeket az EU a tagjelölt országoktól vár el” – nyomatékosította a szocialista politikus, aki szerint rövid és középtávon Ukrajnának több gazdasági hátránya lett volna, mint amennyi előnye származott volna az uniós közeledésből. Hosszú távon azonban a társulási szerződés Ukrajna modernizációját, felzárkózását és a demokratizálódását segítené elő. Az EU-nak ugyanakkor be kell látnia, hogy a Keleti Partnerség korlátozott anyagi eszközeivel nem tudná ellensúlyozni az orosz ellenlépéseket Ukrajnával szemben – vélekedett az MSZP-delegáció vezetője.
Tabajdi Csaba hozzátette: Európának következetesen kell képviselnie a jogállami és demokratikus értékeket keleti politikájában, elvárásai nem lehetnek mások Ukrajna, Grúzia és Moldova esetében. „Európának azzal is számolnia kell, hogy Ukrajna korábban Oroszország érdekszférájába tartozott. Ha az uniós külpolitika Oroszország kelet-európai térségből való kiszorítására irányul, a Keleti Partnerség nem lehet sikeres az EU korlátozott eszközei miatt” – zárja közleményét a szocialista politikus.(MTI)

Scroll To Top