Vegyes kezdésből Madrid kivételével veszteségbe csúsztak zárásra kedden a főbb európai tőzsdeindexek.
Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 páneurópai indexek 0,08 és 0,18 százalékkal zártak alacsonyabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,24 százalékkal csökkent zárásra.
Londonban a hétfői 0,4 százalékos emelkedés után kedden 0,28 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index. A frankfurti DAX 0,19 százalékkal, a CAC-40 Párizsban pedig 0,03 százalékkal csökkent zárásra. Milánóban 0,17 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a keddi tőzsdenap. Madridban 0,52 százalékos indexemelkedéssel 13 havi csúcson zárt a tőzsde.
Az olajár emelkedett kedden. Sajtóértesülések szerint a termeléskorlátozási kvóták fokozatos kivezetéséről az április eleji ülésen hozott határozat érvényben tartását javasolja az OPEC+ következő miniszteri találkozóját előkészítő bizottság, nyugtázva ezáltal a világkereslet idei növekedését jelző prognózisokat. Az OPEC a világkereslet napi 6 millió hordós növekedésére számít az idén a tavalyi napi 9,5 millió hordós csökkenés után. A szerdára tervezett miniszteri találkozót egyúttal június elejére halasztották el.
Az eurót 0,05 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2077 dolláron, az arany spot ára 0,16 százalékkal unciánként 1778,58 dollárra csökkent.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.