A globális piacokon kialakult kedvező hangulatban emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn.
A londoni FTSE 100 index 0,92 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,41 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,16 százalékos, a milánói FTSE MIB 1,17 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,52 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,24 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,25 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,42 százalékkal emelkedett.
Az európai piacok globális társaikkal együtt pozitív hangulatban indították a hetet, miután a múlt héten erős kilengéseket okozott a kisbefektetők összehangolt támadása a nagy shortügyleteket bonyolító alapok és befektetők ellen. New Yorkban is megfordult a hangulat és emelkedésnek indultak az árfolyamok, a jelek szerint a befektetők lerázták magukról az aggodalmakat amiatt, hogy a közösségi médiaoldalak csevegőszobáiban vásárlásaikat összehangoló kisbefektetők akcióikkal a csillagos égbe hajtották fel az olyan agyonshortolt vállalatok, mint a GameStop és az AMC Entretainment árfolyamát.
Hétfőn már az ezüst állt a figyelem középpontjában: a nemesfém ára hétéves csúcsra ugrott, miután a shortosok ellen fellépő kisbefektetők garmadája nagy tételekben kezdte felvásárolni a fizikai ezüst alapú befektetési eszközöket, újabb vonzó célpontra találva a GameStop, a Blackberry, az AMC, a Nokia és más vállalatok után.
Az európai tőzsdezárás idején New Yorkban is erős pluszok voltak láthatóak, a Dow Jones ipari átlag 0,86 százalékos, az S&P 500-as index 1,43 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,00 százalékos nyereségben állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia és más OPEC-tagállamok napi kitermelésük közel másfél millió hordós visszafogására tettek ígéretet.
Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,74 százalékos pluszban, 55,98 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 1,80 százalékos nyereségben, 53,14 dolláron forgott este fél hat után.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2079 dollárt adtak, 0,47 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.(MTI)