A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,44 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 44 201,25 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, rendkívül alacsony forgalmat realizált a BÉT, ami azt jelzi, hogy mind a nemzetközi, mind a hazai befektetők aggódnak az igen rossz járványügyi statisztikák miatt.
Hozzátette, európai összehasonlításban a BUX-index és azon belül a vezető részvények közül a Mol és az OTP is lemaradt.
Arról is beszámolt, hogy a Richter árfolyama nem reagált jelentősen arra a bejelentésre, hogy az Európai Gyógyszerügynökség pozitív véleményt adott ki a Richter Gedeon Nyrt. és a Mithra Pharmaceuticals új, kombinált fogamzásgátlóra vonatkozó törzskönyvezési kérelméről. Az Európai Bizottság döntésétől függően a Richter és a Mithra várhatóan 2021 második negyedévének végéig kapja meg a termék összes európai uniós tagállamra érvényes forgalomba hozatali engedélyét.
Bosnyák Zsolt kiemelte, pénteken piaczárás után dönthet a Moody’s Investors Service Magyarország szuverén adósbesorolásáról. Az elemző egyelőre nem vár felminősítést, mivel annak feltételéül gyors kilábalást jelző számokat, illetve az államadósságpálya visszafordítását szabták. A következő vizsgálat szeptember 24-én lesz, amennyiben sikerül elérni nyárra a nyájimmunitást és újraindulhat a gazdaság, akkor az elemző szerint már lehet esélye, hogy javítanak az ország adósbesorolásán.
Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,59 százalékkal 13 480 forintra csökkent, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 407,50 forintra nőtt, forgalma 163,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8785 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3765,17 ponton zárt pénteken, ez 3,07 pontos, 0,08 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.(MTI)