Tőzsdezárás – Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 427,41 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 40 180,90 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője elmondta: a magyar piac csütörtökön kivételesen az európaival párhuzamosan alakult, a BÉT zárása előtt a magyarhoz hasonló mértékű emelkedés volt látható például a német, az osztrák vagy a prágai piacon is.
A vezető üzletkötő szerint a külső tényezők jelentették a fő mozgatórugót. Így pozitívan hatott a kereskedésre a szerda esti Brexit-szavazás, amelynek során a londoni alsóház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely megtiltja Boris Johnson miniszterelnök konzervatív párti kormányának Nagy-Britannia megállapodás nélküli kilépését az Európai Unióból. Pozitív hatása volt annak a hírnek is, hogy Kína és az Egyesült Államok októberben mégis leül tárgyalni a kereskedelmi konfliktusról.

Az elmúlt időszak elmaradt vételei most rázúdultak a piacokra – mondta Baráth Tibor. Hozzátette, a kinti piacokon napok óta emelkedés volt, amihez a magyar tőzsde most csatlakozott. Ez is elsősorban az OTP-nek köszönhető, amely több mint 2 százalékkal emelkedett. A több napon át rendkívül alacsony forgalom is kezd élénkülni, bár nagy részét az OTP adja. A vezető üzletkötő úgy vélekedett, bár a „csillagzat állása” kedvező, az elmúlt napok emelkedése után megpihenhetnek a kinti piacok, ami valószínűleg a magyar piacon is korrekcióval jár majd, annak ellenére, hogy később csatlakozott az emelkedéshez.
A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2894 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 2,37 százalékkal 12 550 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,47 százalékkal 422 forintra gyengült, forgalma 84,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 4 forinttal, 0,08 százalékkal 4960 forintra emelkedett, forgalmuk 504,1 millió forintot ért el.
A BUMIX 4239,44 ponton zárt csütörtökön, ez 14,69 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.(MTI)

Scroll To Top