Tőzsdezárás – Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,81 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 35 180,90 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma kimagasló, 32,2 milliárd forint volt, melynek több mint 70 százalékát az OTP adta. A vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, a BUX emelkedése az OTP 3,58 százalékos erősödésének köszönhető.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nap legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése volt. Az EKB nem változtatott a kamatkondíciókon, azonban új programokat jelentett be, melyekkel akár negatív kamaton is tudják majd hitelezni az egyes cégeket.
Hozzátette, „ez nem esett jól” az európai bankszektornak, a bankrészvények 4, sőt akár 8 százalékos mínuszt is mutattak a BÉT zárása előtt. A BUX index ehhez képest felülteljesítő volt, és a legerősebbnek a vezető részvények közül az OTP bizonyult, a bankpapír 9500 forint fölött zárt.
Az Egyesült Államokban csökkenéssel nyitottak a tőzsdeindexek a leggyengébben a Dow Jones index teljesített, a legerősebb pedig a Nasdaq volt a magyar tőzsde zárása előtt.
Az EKB kormányzótanácsa változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintjét, de újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket jelentett be, és kifejezte készségét a meglévő eszközvásárlási program keretösszegének a növelésére.
A Mol 8 forinttal, 0,39 százalékkal 2042 forintra gyengült, 4,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 330 forinttal, 3,58 százalékkal 9540 forintra erősödtek, forgalmuk 22,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 400 forintot ért záráskor, forgalma 365,9 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 5 forinttal, 0,07 százalékkal 6890 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3305,20 ponton zárt csütörtökön, ez 3 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.(MTI)

Scroll To Top