A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 267,38 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 42 116,04 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: a nyitáskor még kissé negatív nemzetközi hangulat ellenére a nap végére emelkedni tudott a magyar piac, az emelkedést az OTP és a Richter vezette.
A Richter szerdán bejelentette, hogy partnercége, az AbbVie engedélyt szerzett a Kanadai Egészségügyi Hatóságtól az amerikai piacon Vraylar néven kapható, a Richter egyik kiemelt készítményének (cariprazine) használatára az I. típusú bipoláris betegség és a skizofrénia felnőttekben történő kezelésére. Minden folyamatot az AbbVie felügyel, a Richter royalty bevételt kap, a hír hatására jobban emelkedett a magyar gyógyszerrészvény – jelezte.
Varga Zoltán elmondta, hogy az OTP-nél nem volt hasonló kedvező hír, viszont a befektetők pozitívan értékelték Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését az árstop júliusig való meghosszabbításáról, mert annak kedvező hatása lehet a fogyasztásra.
Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,68 százalékkal 10 610 forintra nőtt, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,62 százalékkal 400 forintra esett, forgalma 279,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,99 százalékkal 6660 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3968,29 ponton zárt szerdán, ez 59,98 pontos, 1,49 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.(MTI)