Tőzsdezárás – Alacsony forgalom mellett, minimális mértékben emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,71 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 40 725,40 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, a BUX alacsony forgalom mellett enyhén emelkedett. A magyar blue chipek közül a Mol és a Richter erősödött, a Magyar Telekom és az OTP mínuszban zárt. Megjegyezte, a magyar bankpapír esetében nagyrészt iránykeresés folyt.
Európában viszonylag jó volt a hangulat, főleg a német tőzsde teljesített jól, a magyar börze zárása előtt fél százalékos pluszban volt. A vezető elemző kiemelte a francia autógyártók papírjainak jó teljesítményét. A Renault és a Peugeot is másfél százalékos pluszban lehet, ami mögött az áll, hogy a Peugeot első féléves eladási adatai a vártnál jobban alakultak, főleg Európában. A kínai eladások ugyan teljesen összeestek, de a befektetőket jobban érdekelték a pozitív európai számok – mondta.
Az amerikai piacok iránykereséssel nyitottak, a vezető indexek nulla körüli szinten forogtak. A vezető elemző kiemelte, hogy a Citigroup jelentésével megkezdődött a gyorsjelentési szezon, és habár a vállalat jelentése jobb lett a vártnál, délután 1 százalékos mínuszba került.

A Mol 26 forinttal, 0,88 százalékkal 2986 forintra erősödött, 1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,32 százalékkal 12 360 forintra csökkent, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom ára 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 433,50 forintra esett, forgalma 116,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,20 százalékkal 5075 forintra nőtt, forgalmuk 570,3 millió forintot ért el.
A BUMIX 4386,26 ponton zárt hétfőn, ez 46,34 pontos, 1,05 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.(MTI)

Scroll To Top