Tőzsdenyitás előtt – Csökkenéssel nyithat a tőzsde

A pénteken megindult negatív korrekció folytatódhat, csökkenés várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén nyitás után – írta az MTI-nek Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Kiemelte: a vezető részvények közül az OTP-nél továbbra is a 13 500 forintos szintet érdemes figyelni; amennyiben meg tud maradni ennek közelében, később folytatódhat az emelkedés, ellenkező esetben azonban korrekciós hullám jöhet.
A Mol már pénteken letört egy fontos szintet 2 140 forintnál, a következő 2 090 forintnál húzódik – mutatott rá az elemző emlékeztetve arra, hogy az olajipari vállalat eredménye 20 százalékkal eshet vissza, ami a körülményeket figyelembe véve relatíve kedvezőnek számít.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 473,11 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 41 614,92 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 28,0 milliárd forint volt. A Mol 52 forinttal, 2,39 százalékkal 2120 forintra csökkent, 11,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 540 forintra erősödött, forgalmuk 12,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,94 százalékkal 370,50 forintra esett, forgalma 272,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 155 forinttal, 2,07 százalékkal 7315 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top