Folytatódhat az emelkedés pénteken, mivel a nemzetközi befektetői hangulat pozitív, és miután a csütörtöki kereskedésben ismét történelmi rekordot ért el a BUX index – írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.
A vezető részvények közül az OTP grafikonján a 19 ezer forintos szint már támaszt jelent, ellenállás 19 500 forint felett húzódik – emelte ki. A Mol árfolyamában 2800 forintnál egy rendkívül erős ellenállási szint húzódik, ahol megakadhat az emelkedés, míg támasz 2700 forintnál.
Az elemző szerint a Richter árfolyamában kisebb negatív korrekció indult, de továbbra is kedvező a technikai kép, 8600 forintnál rövid távú támasz található. A Magyar Telekom esetében nincs változás, továbbra is a 420-430 forintos tartományban mozoghat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 402,27 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 55 136,00 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt. A Mol 74 forinttal, 2,75 százalékkal 2768 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,37 százalékkal 19 140 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.