Mérsékelt emelkedéssel kezdheti a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), de nem biztos, hogy egész nap kitart a visszafogott lendület – írta az MTI-nek küldött hétfői előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Varga Zoltán a törékeny befektetői hangulattal magyarázta az óvatosan derűlátó várakozást. Véleménye szerint az OTP erősödhet, míg a többi vezető részvény inkább gyengülhet rövid távon.
A BÉT részvényindexe, a BUX 463,75 pontos, 1,30 százalékos csökkenéssel, 35 107,97 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 45 forinttal, 2,54 százalékkal 1729 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.