Tőzsdenyitás előtt – Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence, az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP a 12 180 forintnál húzódó ellenállással küzdhet, míg támasz 11 400 forint közelében várja az árfolyamot. A Mol jegyzésében a 2100 forintos szint jelöli a következő ellenállást.

Hozzátette, amennyiben a Richter árfolyama át tudja törni a 7120 forintnál található ellenállást, akkor tovább emelkedhet. A Magyar Telekomnál 390 forintnál húzódik a következő meghatározó szint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,40 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 39 035,10 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,10 százalékkal 2068 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,42 százalékkal 11 930 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,32 százalékkal 385 forintra erősödött, forgalma 547,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,42 százalékkal 7120 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top