Iránykeresésre számít a szerdai nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette: a keddi kereskedésben folytatódott a lendületes pozitív korrekció a magyar részvénypiacon, így a BUX-index megérkezett a 34 ezer pontos szinthez, amely fontos ellenállást képez.
A Richter árfolyama továbbra is 6400-6600 forint között mozoghat. A Magyar Telekom grafikonján 360 forintnál található meghatározó ellenállást – tette hozzá.
Az amerikai elnökválasztás részeredményei miatt erősödni kezdett a dollár, és gyengülni a feltörekvő piaci devizák, így a forint is. Az euró-forint árfolyama ismét a 365-ös szint felett mozog, szignifikáns áttörése esetén a 370-es szint irányába indulhat. A dollár-forint jegyzése a 310-316-os szintek között mozoghat rendkívül magas volatilitás mellett – húzta alá.
Kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 756,88 pontos, 2,29 százalékos emelkedéssel, 33 834,43 ponton zárt. kedden. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 40 forinttal, 2,63 százalékkal 1560 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.