Iránykereséssel indulhat a nap a Budapesti Értéktőzsdén – írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában csütörtökön.
Megjegyezte: az OTP lendületet vehet a 17 ezer forintos ellenállás áttöréséhez, a Mol esetében pedig a 2350 és 2450 forintos szintekre érdemes figyelni.
A Richter szerdán letörte a 8 ezer forintos támasz szintjét és a nap folyamán a 200 napos mozgóátlaghoz is egész közel járt – idézte fel.
A Magyar Telekom papírjaival a kereskedés csütörtökön 10 órától fel lesz függesztve részvényvisszavásárlási aukció miatt – emlékeztetett Józsa Bence.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 339,89 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 48 206,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt. A Mol 4 forinttal, 0,17 százalékkal 2392 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.