Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken, az elemző szerint.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében azt írta, hogy a nemzetközi befektetői hangulat nem egyértelmű, így pénteken a kereskedés iránykereséssel indulhat.
Kiemelte, továbbra is a 35 ezer pontos szintre érdemes figyelni a BUX grafikonján. A hazai részvényindex fontos lélektani szint közelében mozog, szerdán sikerült elmozdulni onnan, azonban csütörtökön ismét csökkenéssel zárt. Amennyiben a következő napokban letörné ezt a támaszt, akkor akár ezer pontos tér nyílhat lefelé.
Kifejtette, hogy a vezető részvények közül az OTP-nek nem sikerült átlépnie a 11 000 forintnál húzódó ellenállási szintet, így negatív korrekció indult, fontos támasz 10 500-10 600 forint között húzódik. Az OTP ismét 30 ezer saját részvényt vett a csütörtöki kereskedésben 10 785 forintos átlagáron.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,80 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 35 229,08 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 19 forinttal, 1,05 százalékkal 1791 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.