Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: a BUX index hétfőn járt a 42 ezer pontos ellenállás felett, bár nem sikerült efelett zárnia, így nyitott kérdés, hogy sikerül-e ismét megugrania a jegyzésnek ezt a szintet.
Kitért arra, hogy változhat a jegybanki kommunikáció. Kedden tart kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank, nem várnak kamatmódosítást. Az infláció csökkenése és a forint árfolyamának erősödése miatt visszaemelhetik a közleménybe a lefelé mutató inflációs kockázatokat, annak ellenére, hogy az év egészében a célszint felett alakulhat az infláció, és a maginfláció továbbra is magas. Ezzel jelzést küldhetnek a piaci szereplők felé, hogy szükség esetén a lazítás irányába is finomhangolhatják a meglévő eszközöket – vélekedett az elemző.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 704,22 pontos, 1,71 százalékos emelkedéssel, 41 967,89 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt. A Mol 66 forinttal, 3,08 százalékkal 2206 forintra erősödött, 4,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,22 százalékkal 13 240 forintra nőtt, forgalmuk 7,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,66 százalékkal 374 forintra csökkent, forgalma 215,5 millió forint volt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3517,03 ponton zárt hétfőn, ez 98,17 pontos, 2,87 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.(MTI)