Az előző napi nagy nyereségek némi korrekciójára lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon annak ellenére is, hogy Ázsiában indexemelkedéssel indult a globális tőzsdenap a kínai gazdasági aktivitás nem várt mértékű júniusi felfutását mutató adatoknak köszönhetően.
A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb európai tőzsdéken indexcsökkenés várható, Londonban 0,1 százalékos, Frankfurtban 0,4 százalékos, Párizsban 0,4 százalékos gyengüléssel indulhat a pénteki kereskedés, az euróövezeti EuroStoxx50 gyűjtőindex pedig 0,4 százalékkal kezdhet alacsonyabban.
Ázsiában indexemelkedéssel indult a pénteki tőzsdenap. Tokióban 0,2 százalékos, Sanghajban és Hongkongban 1,0 százalékos, Szöulban 0,5 százalékos emelkedést mutatott a tőzsdeindex az európai kereskedési idő kezdete előtt bő két órával.
Kínában több mint egy évtizede a legnagyobb mértékben erősödött a gazdasági aktivitás a szolgáltatóiparban a Caixin beszerzésimenedzser-index tanúsága szerint. A mutató értéke 58,4 pontra szökött fel az előző havi 55,0 pontról, ami a legnagyobb havi javulás 2010 áprilisa óta. Az index összetevői közül még az export mutatója is emelkedett, január óta az első alkalommal. A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat egyesítő júniusi kompozit BMI pedig 2010 novembere óta a teljesítmény legnagyobb javulását tükrözve 55,7 pontra emelkedett az előző havi 54,5 pontról.
Londonban 1,34 százalék nyereséggel fejezte be a csütörtöki kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 2,84 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 2,49 százalékkal emelkedett, Milánóban 2,88 százalékos, Madridban pedig 3,75 százalékos indexemelkedéssel zárt a tőzsde.
Az eurót 0,05 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1233 dolláron, az arany spot ára 0,09 százalékkal unciánként 1773,76 dollárra csökkent.(MTI)