Erősödhetnek a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), hosszabb távon az OTP árfolyama új történelmi csúcsot is dönthet – írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Varga Zoltán szerint a Magyar Telekom 420-430 forint között tartja az értékét, míg az OTP idővel akár 19 ezer forintig is eljuthat. A Mol és a Richter erősödése a féléves eredményektől függhet, de a szakértő ezeknél is jó esélyt lát az emelkedésre.
Az olajtársaság pénteken hozza nyilvánosságra féléves gyorsjelentését, míg a Richter kedden hajnalban közölte eredményeit. A gyógyszeripari vállalat minden fontos mutatóban túlteljesítette az elemzői várakozásokat.
A Mol közölte az osztalékfizetés időpontját és pontos részvényenkénti mértékét. Az egy részvényre jutó bruttó osztalékot 95,02 forintban állapították meg. Az osztalékfizetés kezdő napja augusztus 18. lesz, a 2020. évi osztalékra jogosító Mol-részvényeket utoljára augusztus 9-én lehet megvásárolni a tőzsdén.
A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2404 forintra gyengült, 616,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 340 forinttal, 2,08 százalékkal 16 650 forintra erősödött, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,58 százalékkal 425,50 forintra esett, forgalma 16,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,54 százalékkal 8345 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
