Tőzsdenyitás előtt – Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, a befektetők a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fejleményekre és ezzel összefüggésben a gazdaság fellendülés kilátásaira, valamint a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 6 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 12 ponttal emelkedhet, a párizsi CAC-40 index 9 ponttal, a milánói FTSE MIB pedig 36 ponttal nőhet a nyitásban.
A londoni tőzsdét támogatja, hogy a brit kormány hétfőn felvázolta a járványügyi korlátozások feloldásának menetrendjét. A lazítás fokozatos lesz, a kormány tervei szerint június 21-én szűnik meg az utolsó korlátozás is.
A legnagyobb európai bank, a londoni központú HSBC kedden közölte a tavalyi évre vonatkozó beszámolóját. Bár nyeresége a vártnál nagyobb lett, a bank nem fizet osztalékot. A HSBC adózás előtti nyeresége 8,78 milliárd dollárt tesz ki, ami 34 százalékkal kevesebb a 2019-esnél, de meghaladja az elemzők által várt 8,33 milliárd dollárt.
Az Egyesült Államokban a nap eseményeként Jerome Powell, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke ismerteti a Fed szokásos féléves beszámolóját a szenátus illetékes bizottságában. A kamatokra és az inflációra vonatkozó kijelentései a héten meghatározhatják a piaci irányt.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke hétfőn egy beszédében jelezte, hogy szoros figyelemmel követik a hosszú lejáratú kötvények hozamainak alakulását. Az európai államkötvények hozamai csökkentek e megjegyzés elhangzása után.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben kétheti mélypontról rugaszkodtak el és indultak emelkedésnek az árfolyamok, mivel a nyersanyagárak meglódulása erősítette a gazdasági növekedési kilátások javulását előrejelző piaci várakozásokat. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel negyed kilenckor 0,41 százalékos pluszban, 726,54 ponton állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.
Negyed kilenckor a májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,24 százalékos pluszban, 65,16 dolláron forgott, az áprilisi szállítású WTI pedig 1,15 százalékos nyereségben, 62,41 dolláron állt. A Brent 65,81 dolláron több mint 13 havi csúcs közelében mozgott, a WTI pedig 62,99 dolláron újabb több mint egyéves csúcsot döntött az ázsiai kereskedésben.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,01 százalékkal, 1808,50 dollárra, az áprilisi szállítású aranyé pedig 0,02 százalékkal, 1808,70 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
Hétfőn csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE 100 index 0,18 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,31 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,11 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,55 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,48 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,36 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,42 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,37 százalékkal esett.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,09 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as mutató 0,77 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,46 százalékos mínuszban zárt hétfőn. A határidős indexek mérsékelt emelkedést valószínűsítenek a keddi nyitásra.(MTI)

Scroll To Top