Tőzsdenyitás előtt – Elemző: enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés

Enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt szenior elemzője szerint.

MTI-nek küldött előrejelzésében az elemző azt írta, hogy iránykeresés, kisebb csökkenés várható nyitásban. Az OTP továbbra is a 12 ezer forintos szinttel küzd, de egyelőre nincs elegendő vételi erő az áttöréséhez, a Mol ismét a 2 ezer forintos szint felett zárt, erre a szintre továbbra is érdemes figyelni, alatta 1960 forint közelében húzódik támasz. A Richter árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett pénteken, 7540 forinton, amely rövid távú ellenállást képez, a támasz pedig 7395 forintnál található. A Magyar Telekom jegyzése a 380-390 forintos sávban mozoghat továbbra is.
Tovább vette magát a Mol, a vállalat a pénteki kereskedésben 180 ezer saját részvényt vásárolt 2003,10 forint átlagáron.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 522,75 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 39 227,87 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 36 forinttal, 1,82 százalékkal 2016 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 11 960 forintra nőtt, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,93 százalékkal 381,50 forintra emelkedett, forgalma 137,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 260 forinttal, 3,61 százalékkal 7455 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top