Tőzsdenyitás előtt – Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Erős csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken, Ázsiában pedig az utóbbi hónapok legrosszabb hetét zárhatják, a piacokra erős nyomást gyakorol, hogy New Yorkban kisbefektetők hada spekulatív céllal őrült mennyiséget vásárolt fel erősen shortolt részvényekből, Kínában pedig likviditáshiány alakult ki.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 1,38 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1,60 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,90 százalékkal, az EuroStoxx 50 pedig 1,58 százalékkal eshet a nyitásban.
Miután Európában és Ázsiában újra fellángolt a koronavírus-járvány, a kormányzatok visszavezették az utazási korlátozásokat. A betegség elleni védőoltási kampányok nehézségekbe ütköztek, az Európai Unió arra készül, hogy szigorítsa a vakcinák exportjának szabályait. Az unió és Nagy-Britannia között vita bontakozott ki az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó miatt, mindkét fél azt követeli a vállalattól, hogy tartsa be szerződéses kötelezettségeit.
Az Egyesült Államokban pedig a jelek szerint „felvizezhetik” a Joe Biden elnök által javasolt 1900 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagot a kongresszusi egyeztetések során, és március előtt nemigen lesz kész a program.
Ázsiában és a csendes-óceáni térségben csökkentek az indexek pénteken. Rontották a hangulatot azok a fokozódó aggodalmak, hogy Kínában küszöbön áll a monetáris feltételek szigorítása, miután a jegybank pénteken is 100 milliárd jüant pumpált a pénzügyi rendszerbe. Japán ipari termelése pedig decemberben is csökkent, bár lassuló ütemben.
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,85 százalékos mínuszban, 688,44 ponton állt.

Tokióban 1,89 százalékos, Sydney-ben pedig 0,64 százalékos, Szöulban pedig 3,03 százalékos mínuszban zárt az irányadó index. Sanghaj 0,63 százalékos, Sencsen pedig 1,52 százalékos mínuszban fejezte be a napot, míg Hongkongban 0,47 százalékos veszteségben állt a Hang Seng a záráshoz közeledve.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.
Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,11 százalékos pluszban, 55,16 dolláron, míg a márciusi szállítású WTI 0,21 százalékos mínuszban, 52,23 dolláron forgott nyolc óra körül.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,52 százalékkal, 1849,96 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 0,66 százalékkal 1850,10 dollárra kúszott fel a New York-i árupiacon.
Csütörtökön London kivételével emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek.
London 0,63 százalékos mínuszban, míg Frankfurt 0,33 százalékos, Párizs 0,93 százalékos, Milánó 1,17 százalékos, Madrid pedig 1,02 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 mutató 0,10 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,01 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,58 százalékkal emelkedett.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,99 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,98 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,50 százalékos pluszban zárt csütörtökön. A határidős indexek erős, 1 százalék körüli csökkenést valószínűsítenek a pénteki nyitásra.(MTI)

Scroll To Top