Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Varga Zoltán, az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a Richter első negyedévi eredményei csalódást okoztak, így csökkenhet árfolyama, meghatározó támasz 8370 forintnál húzódik, amelynek letörésénél nagyobb tér nyílhat a további esés felé.
Hozzátette, a magyarországi gyógyszergyártó hétfőn közölt, első negyedéves gyorsjelentése szerint a bevételek 140,9 milliárd forintot értek el, 0,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, és 5,5 százalékkal kevesebbet az elemzői prognózisoknál. A várakozásoknál gyengébb árbevétel elsősorban a bázisidőszaki, világjárványhoz kapcsolódó felvásárlásoknak tudható be az elemző szerint.
A többi vezető részvényről megjegyezte, az OTP a pénteki negatív korrekciót követően hétfőn reggel emelkedhet, a továbbra is pozitív nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően. Az elemző szerint a Mol piacán kedvezőek voltak a reakciók a pénteki gyorsjelentésre, 2200 forintnál található rövid távú ellenállási szint, míg 2150 forintnál a támasz. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 405-420 forintos tartományban mozoghat.