Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy az erőteljesen negatív nemzetközi befektetői hangulat nyomhatja rá a bélyegét a hazai kereskedésre. A vezető részvények közül különösen az OTP lehet érzékeny, amely pénteken tesztelte a 11 ezer forintos szintet. A bankpapír rövid távú támasza 10 600 forintnál húzódik, erre érdemes figyelni – tette hozzá. A Mol árfolyamgrafikonján 2980 forintnál található meghatározó támasz. Az Ural-Brent árfolyamkülönbség némileg csökkent a múlt héten, amely korrekciót indított. A Richter árfolyama nem tudott tartósan a 7 ezer forintos szint felett maradni, támasz 6805 forintnál található. A Magyar Telekom árfolyamában 381 forintnál van fontos támasz – közölte.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,02 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 43 176,64 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt. A Mol 44 forinttal, 1,42 százalékkal 3060 forintra csökkent, 4,6 milliárd forintos forgalomban.