A hétvégi szíriai események hatására, illetve a szombati Obama nyilatkozat, megtette hatását. A főbb ázsiai tőzsdeindexek emelkedést mutattak.
A jelen állás szerint, ma szép pluszok lesznek. A főbb ázsiai tőzsdeindexek mindegyike emelkedik, A Tokiói Nikkei 1,37 százalékos pluszba, és zárás után is folytatja emelkedését, a kínai Hang-Sang közel 2 százalékot emelkedik, a Shanghai Comp. is emelkedik de nagyon minimálisat, szokás szerint a kínaiak nem mindig mennek együtt a nyugati világ tőzsdéivel.Ma még az indai Sensex is tudott 1 százalék körüli pluszt emelkedni. Azért elvétve vannak lemaradóak, de, csak a kisebb börzéken, egyik a szokásos Jakartai index, mai is 2 százalék feletti esést produkált. A határidős kereskedésben nagyon komoly emelkedés bontakozik ki, ez már olyan nagy emelkedés, hogy elég nagy az esélye, hogy a nyitás után valamikor ne induljon egy minimális negatív korrekció. De mindenki bizakodik, megint lehet bika piac, legalábbis a reggeli események ezt mutatják.
A Határidős DAX közel 1,3 százalékos pluszba, a francia CAC pedig 1 százalék feletti emelkedésben van jelenleg.