Vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
A DJIA-30 index 0,25 százalékkal csökkent kezdéskor, az S&P-500 index 0,10 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite index pedig 0,07 százalékkal nyitott alacsonyabban.
Az előző nap, kedden is vegyesen zártak a főbb indexek, a Wall Street árfolyammutatói alig változtak, a Nasdaq 0,3 százalékkal csökkent.
A szerdai bizonytalan kezdés mögött az előző nap és a szerdai kezdés előtt publikált nagyvállalati eredménybeszámolók vegyes értékelése áll. A piac ugyanakkor kivárásra rendezkedett be a Fed monetáris politikai döntéshozó testületének amerikai idő szerint kora délutáni bejelentése előtt. A piacok nem számítanak a laza monetáris politika belátható időn belüli kivezetésére, útmutatást várnak viszont a növekedési kilátások, az inflációs cél teljesülésének és a foglalkoztatási helyzet alakulásának a megítélésére vonatkozóan.
A szerdai nyitást megelőzően tett negyedéves jelentések közül a Microsoft a piaci várakozásoknak megfelelően teljesített forgalmát illetően, nyeresége azonban nagyobb lett a vártnál. Részvénye ennek ellenére is mintegy három százalékkal gyengült a tőzsdén kívüli forgalomban.
Az Alphabet részvénye öt százalékkal erősödött a tőzsdén kívül, miután rekordnyereséget ért el immár két egymást követő negyedévben is.
A Boeing részvénye másfél százalékkal gyengült. A repülőgépgyár nagyobb veszteséget jelentett a vártnál annak ellenére is, hogy ismét megkezdhette a biztonsági okokból hosszú időre forgalomból kivont B737 MAX modellje szállításait a megrendelőknek.
Az olajár emelkedett szerdán a javuló keresleti kilátásoknak köszönhetően. Az amerikai piacok nyitásakor a WTI ára 1,14 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 63,66 dolláron, a Brent ára pedig 1,08 százalékkal emelkedett 66,58 dollárra.
Az eurót 0,16 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2071 dolláron, az arany spot ára 0,37 százalékkal csökkent unciánként 1770,06 dollárra.(MTI)