Vegyes indexekkel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.
A DJIA-30 index 0,03 százalékkal csökkent, az S&P-500 index viszont 0,10 százalékkal, a Nasdaq Composite index pedig 0,19 százalékkal kezdte magasabban a szerdai kereskedést. Az indexek kedden egy százalékot meghaladó nyereséggel zártak, a Nasdaq Composite új rekordon.
Az amerikai kereskedés kezdetén az európai tőzsdeindexek emelkedést mutattak, a páneurópai gyűjtőindexek 0,6 százalékkal álltak magasabban, az euróövezeti pedig 0,3 százalékkal.
Az amerikai tőzsdei árfolyamokat szerdán erősítheti a koronavírus-válságból való kilábalás támogatására szánt ösztönzőcsomagról Washingtonban folyó egyeztetéseken elért eredmény, valamint az a piaci várakozás, hogy a Fed megerősíti elkötelezettségét laza monetáris politikája folytatása mellett.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán közép-európai idő szerint este nyolc órakor ismerteti döntéseit és legfrissebb gazdasági előrejelzését.
Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,21 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 47,52 dolláron, a Brent ára pedig 0,20 százalékkal 50,66 dollárra csökkent.
Az eurót 0,32 százalékkal jegyzik erősebben 1,2190 dolláron. Az euró árfolyama nap közben átlépte az 1,22 dolláros szintet, közel három éve a legmagasabbat. Az euró 8,8 százalékkal áll erősebben év eleji árfolyamánál.
A főbb devizákkal szemben kalkulált dollár index szerdán 0,25 százalékkal állt alacsonyabban 90,18 ponton. A dollár-index legutóbb 2018 áprilisában állt hasonlóan alacsony szinten. A dollár-index az év eleje óta 6,7 százalékkal csökkent.
(MTI)