Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az S&P index rekordjával tetézett a csütörtöki pozitív zárás után.
A DJIA-30 index 0,21 százalék emelkedéssel, az S&P-500 index 0,03 százalék csökkenéssel, a Nasdaq Composite index 0,29 százalék gyengüléssel kezdte a pénteki kereskedést.
Mindhárom index nyereséges hétzárás elé néz, a DJIA 1,6 százalékos, az S&P index 1,9 százalékos, a Nasdaq 2,5 százalékos nyereséget halmozott fel a héten a pénteki kezdésig.
A befektetői hangulatot a termelői árak vártnál nagyobb márciusi emelkedéséről a pénteki nyitás előtt publikált adatok fordították meg a technológiai ágazatok részvényeivel szemben.
Márciusban a várt 0,5 százalék helyett 1,0 százalékkal emelkedtek a termelői árak a februári 0,5 százalék után. Az árucikkek ára 1,7 százalékkal emelkedett, ami a legnagyobb havi emelkedés a nyilvántartás 2009-es kezdete óta. A szolgáltatások ára 0,7 százalékkal emelkedett. Az egy évvel korábbihoz képest 4,2 százalékkal mentek fel a termelői árak, 2011 szeptembere óta a legnagyobb mértékben.
Az olajár csökkent pénteken a bizonytalan keresleti kilátások miatt. Nyomás alá helyezte az olajárat az OPEC+ terve is a kitermelés növelésére napi 2 millió hordóval május és július között. Mindkét irányadó olajtípus, a Brent és a WTI két-három százalékos heti árcsökkenés felé tart.
Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,17 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 59,50 dolláron, a Brent ára pedig 0,35 százalékkal csökkent 62,98 dollárra.