A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 390,41 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 19 023,96 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy a nap nagy részében szűk, 40-50 pontos sávban mozgott a BUX, majd az utolsó 40 percben látványosan megugrottak az árfolyamok. Véleménye szerint ezt a negyedév végén szokásos „záróár-beállítások” magyarázzák. Hozzátette, hogy a régiós tőzsdéken is hasonló ármozgások volt.
A szakértő kedvező jelként értékelte, hogy az elmúlt 2-3 napi emelkedés után is pozitív tartományban tudott maradni a BÉT, a nap végi emelkedéstől függetlenül. A forint is erősödött kissé, összességében nyugodt volt a pénteki kereskedés – fűzte hozzá.
A Mol 600 forinttal, 3,67 százalékkal 16 950 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 1,60 százalékkal 4755 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 3,66 százalékkal 340 forintra emelkedett, forgalma 737,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,15 százalékkal 33 950 forintra csökkent, a részvények forgalma 656,5 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 342,1 millió forintos forgalom mellett 425 forinttal, 1,98 százalékkal 21 910 forintra növelte értékét.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1050,69 ponton zárt pénteken, ez 9,35 pontos, 0,90 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában pénteken csökkent a búza és a napraforgó ára, a takarmánykukorica két lejáratra drágult, egy határidőre pedig emelkedett az árfolyama.
A malmi búza ára decemberre 1000 forinttal 51 500 forintra csökkent, az augusztusi és szeptemberi jegyzés nem változott, sorrendben 49 000 és 49 500 forinton áll.
A kukorica ára szeptemberi lejáratra 700 forinttal 56 800 forintra csökkent, míg a júliusi árfolyam 200 forinttal 55 400 forintra, a novemberi 400 forinttal 45 500 forintra emelkedett.
A napraforgómag októberi jegyzése 1500 forinttal 110 500 forintra esett, novemberre pedig 1000 forinttal kevesebbe, 111 000 forintba kerül.(MTI)