Tőzsde – Szakértő: a papírok többsége jól teljesített

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,10 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 18 031,43 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 2,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar papírok az átlagosnál jóval alacsonyabb forgalom mellett jól teljesítettek, kivéve a Magyar Telekomot. Egyedi hírek nem nagyon voltak. Az OTP továbbra is az 50 napos mozgó átlaggal küzd, 4200 forint fölé kellene kerülnie.
A kinti piacokon vegyes a hangulat, a pénteki zárásokhoz képest délelőtt emelkedés volt, majd az amerikai nyitást követően szerényebbek lettek a pluszok. Az amerikai piac egyelőre tartja a pénteki emelkedést a nagyjából nulla környéki szinttel. A DAX reggel 1,5 százalékos plusszal korrigált a csütörtöki 2 százalékos eséséből, délutánra ugyan 0-0,2-re olvadtak a pluszok a német piacon, de a hangulat enyhén pozitív.
A nemzeti fizetőeszköz nagyon erős, 308 alatt jegyzik az eurót, az üzletkötő szerint július közepe óta nem állt ilyen jól, 307,50 alatt is járt a jegyzés.
A Mol 110 forinttal, 0,92 százalékkal 12 050 forintra erősödött, 432,4 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 43 forinttal, 1,05 százalékkal 4153 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,10 százalékkal 361 forintra csökkent, forgalma 100,6 millió forint volt.
A Richter árfolyama 56 forinttal, 1,42 százalékkal 4011 forintra emelkedett, forgalma 354,3 millió forintot ért el.
A BUMIX 1499,58 ponton zárt hétfőn, ez 6,77 pontos, 0,45 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában három termék ára emelkedett.
A takarmánykukorica minden határidőre drágább lett, novemberre 350 forinttal, 35 750 forintra, decemberre 200 forinttal, 36 500 forintra, márciusra 250 forinttal, 38 000 forintra, májusra pedig 200 forinttal, 38 900 forintra ment fel az ára.
A takarmányárpa decemberi elszámoló ára is nőtt 300 forinttal, így 40 300 forintba kerül.
A napraforgó is drágább lett két lejáratra, decemberre 200 forinttal, 86 700 forintra, márciusra 300 forinttal, 86 500 forintra emelkedett az ára.
A malmi búza decemberre továbbra is 49 800, a takarmánybúza pedig 40 500 forint.
Nem változott a repce ára sem, novemberre 90 000 forint.(MTI)

Scroll To Top