Tőzsde – OTP vezényletével emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,36 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 18 292,97 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, hogy a nyugat-európai piacokon enyhén negatív hangulat volt megfigyelhető a keddi amerikai záró és a szerda reggeli ázsiai esés miatt. A Budapesti Értéktőzsde a szerdai kereskedés során vegyes képet mutatott, az OTP és a Richter jelentősen emelkedett alacsony forgalom mellett, a Mol és a Magyar Telekom árfolyama pedig a külföldi piacokhoz hasonlóan inkább lefelé mozgott.
Az MNB IMF-végtörlesztésre vonatkozó bejelentése ellenére is a forint 300 forint körül, illetve valamivel alatta mozgott – tette hozzá Sőre Balázs.
Nagy Bertalan, az Equilor Befektetési Zrt. privátbanki igazgatója elmondta, hogy a három-négy napos esés után az OTP részvényeinek árfolyamát viszonylag kis forgalom mellett felhúzták a befektetők. A Mol árfolyama viszont esett, a befektetők arra számítanak, hogy nem sikerül túl jól az olajipari cég gyorsjelentése.
Ha a várakozásokat meghaladó számokkal rukkolna elő a Mol, akkor a cég körüli bizonytalanságok eltűnnének, és újra emelkedhet az árfolyama – tette hozzá.
A Rába árfolyamának jelentős emelkedése szerinte a kedden közölt, kedvező eredményről beszámoló gyorsjelentésnek köszönhető – mutatott rá az Equilor Befektetési Zrt. privátbanki igazgatója. A cég papírjainak árfolyama 0,53 százalékkal 941 forintra emelkedett.
A Mol 450 forinttal, 2,71 százalékkal 16 130 forintra csökkent, 877,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 129 forinttal, 3,02 százalékkal 4400 forintra erősödött, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 322 forintot ért, forgalma 166,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 68 forinttal, 1,94 százalékkal 3565 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 96,0 millió forintos forgalom mellett 215 forinttal, 1,03 százalékkal 20 595 forintra esett.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1005,86 ponton zárt szerdán, ez 1 pontos, 0,10 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában szerdán alig változtak az árak, mindössze a takarmánykukorica ára mérséklődött 30 forinttal 49 950 forintra szeptemberi kötésre, és emelkedett 1080 forinttal 45 580 forintra novemberi szállításra.
A malmi búza ára továbbra is 45 750 forint szeptemberi és 50 000 forint decemberi kötésre.
Nem változott a takarmánybúza árfolyama sem, 43 500 forinton és 48 000 forinton kereskedtek a terménnyel szeptemberi illetve decemberi kötésre.
A takarmányárpa elszámoló ára továbbra is 47 200 forint szeptemberi és 49 900 forint decemberi lejáratra.
A napraforgó elszámoló ára változatlanul 91 000 forint októberre és novemberre, a repcéé 94 000 forint szeptemberre.(MTI)

Scroll To Top