Tőzsde – Oldalaztak az indexek New Yorkban

Oldalaztak az irányadó tőzsdeindexek New Yorkban csütörtökön, hol kisebb nyereségekben, hol kisebb veszteségekben álltak, miután az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon való előrelépés által fűtött optimizmust visszafogták a gazdasági növekedése lassulásától való félelmek.

Közép-európai idő szerint este hét órakor, két órával a zárás előtt a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,20 százalékos, a tőzsdén jegyzett legnagyobb amerikai részvénytársaságok Standard & Poor’s 500-as mutatója 0,23 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,26 százalékos pluszban állt.
Az amerikai gazdaság évesített növekedési üteme 2,2 százalékra lassult a negyedik negyedévben a második becslés szerint, ami jóval kevesebb az első becslésben megadott 2,6 százaléknál és az előző negyedévi 3,4 százaléknál. Ráadásul több mint két év óta először a vállalatokat nem tudták növelni nyereségüket.
A gazdasági növekedés miatti aggodalmak felkavarták a piacokat a múlt héten, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve felhagyott az idei kamatemelések tervével, és az amerikai államkötvény hozamgörbe 2007 közepe óta először inverzzé vált. A tízéves amerikai államkötvények hozama elrugaszkodott ugyan az egy héttel ezelőtti mélypontról, de továbbra sem éri el a három hónapos kincstárjegyek hozamát.

Az inverz hozam azt jelzi, hogy egy-két éven belül valószínű egy recesszió.
Pekingben csütörtökön újra összeültek a kereskedelmi tárgyalásokat irányító legmagasabb rangú amerikai és kínai tisztségviselők. Sajtóértesülések szerint Kína új, a korábbinál messzebb menő javaslatokkal állt elő egy sor kérdésben.
Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója Washingtonban nyilatkozva ugyanakkor megerősítette, hogy bizonyos pótvámokat törölhetnek, de mások maradnak annak érdekében, hogy a megállapodás végrehajtását biztosítani tudják.
“Vegyesek az üzenetek a növekedésről, a kereskedelemről és az államkötvénypiacról. A növekedés lassabb, de recesszióra kevés jel mutat, a kereskedelem pozitív, de nem annyira, mint az a befektetők remélték, és a kincstárjegyek hozama stabil, de nem annyira, mint tegnap” – fogalmazott Kate Warne, a St. Louis-i Edward Jones pénzügyi tanácsadó cég befektetési vezetője.
Art Hogan, a National Securities New York-i székhelyű brókercég vezető piaci stratégája rámutatott: a piacok áprilisra árazták be egy amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás megkötését, de a jelek arra utalnak, hogy ez májusra vagy júniusra is kitolódhat, tehát elég cseppfolyós a helyzet.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkent.
A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,15 százalékos mínuszban, 67,14 dolláron, a májusi szállítású WTI pedig 0,22 százalékos veszteségben, 59,28 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 1,63 százalékkal 1295,40 dollárra esett.(MTI)

Scroll To Top