A keddi záróértéke körül, vagy kisebb pluszban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett szakértők szerint.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint egyik irányba sem várható nagy elmozdulás a hazai tőzsdén. A szakértő nulla körüli nyitásra, majd mérsékelt mozgásra, egyhangú kereskedésre számít. Nincs olyan hír, ami egyértelmű irányt jelezne – mondta.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta: inkább pozitív a nemzetközi hangulat, így szerinte kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés. Hozzátette, hogy a befektetők Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő a Federal Reserve (Fed) elnökének szerdai kongresszusi meghallgatására várnak.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája közölte: „továbbra is inkább azoknak áll a zászló, akik az emelkedésre játszanak”. Szerinte a magyar tőzsdén szerdán enyhén pozitív nyitásból az emelkedésnek látszik nagyobb esélye.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,17 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 18 756,40 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,167 milliárd forint volt. A Mol ára 205 forinttal, 1,23 százalékkal 16 495 forintra csökkent, 812,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,39 százalékkal 4919 forintra erősödött, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 364 forintra esett, forgalma 442,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 290 forinttal, 0,85 százalékkal 34 400 forintra nőtt, a részvények forgalma 266,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 179,4 millió forintos forgalom mellett 110 forinttal, 0,58 százalékkal 19 190 forintra emelkedett. (MTI)