Tőzsde – Növekvő forgalom mellett, nagyot esett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1199,18 ponttal 6,14 százalékkal csökkent az elmúlt héten, 18 336,03 ponton zárt pénteken.

A BÉT részvénypiaci forgalma 53,8 milliárd forintot tett ki, ami 15,4 százalékos emelkedés az előző hetihez képest. A forgalom 46 százalékát az OTP adta, a papír forgalma 24,86 milliárd forintot tett ki.
A hétfőt erős forint és gyenge részvénypiac jellemezte. A nemzetgazdasági miniszter újabb adócsomagot jelentett be, ettől a Magyar Telekom járt a legrosszabbul, de a bejelentés a Molt leszámítva a többi papír árfolyamának sem tett jót.
Kedden alulteljesítő volt a magyar piac a hétfőn bejelentett Varga-csomag “utórengései” miatt. Elemzők ezt annak tulajdonították, hogy az újabb pénzügyi intézkedések bejelentésével elszállt a remény, hogy a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés után kiszámítható gazdaságpolitika lesz Magyarországon.
Szerdán enyhe negatív hangulatban telt a nap, alacsonyabb forgalom mellett.
Csütörtökön a BUX együtt mozgott a nemzetközi indexekkel, de mivel a fejlett piacokhoz képest a magyar lemaradó volt, így itt a korrekció is kisebb esést jelentett.
Pénteken pozitív kezdés után érezhető mínuszban zárt a BUX. Miután várható, hogy a Fed csökkenti az eszközvásárlási programját, így sok befektető erre spekulált.
A vezető részvények közül az OTP árfolyama 9,79 százalékkal, 4461 forintra csökkent a héten.
A Magyar Telekom papírjainak értéke 11,67 százalékkal csökkent, 318 forinton zárt.
A Mol árfolyama 2,98 százalékkal mérséklődött, pénteken 16 300 forinton fejezte be a kereskedést.
Az Egis árfolyama 5,32 százalékkal, 1165 forinttal esett, 20 730 forinton zárt.
A másik gyógyszeripari papír, a Richter árfolyama 1000 forinttal csökkent, 34 800 forinton fejezte be a heti kereskedést.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX értéke 3,94 százalékkal 1027,18 pontra esett az elmúlt héten.(MTI)

Scroll To Top