Tőzsde – Közepes forgalom mellett enyhe emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,50 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 18 443,38 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP esett az előző napi záráshoz képest.
A Richter hozta a nap meglepetését. A forgalom felét ez a papír tette ki, holott ez általában az OTP szerepe – mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek.
Hozzátette: egy nagyobb eladó értékesített napközben, de délutánra elfogytak a papírjai, és a vevők visszaállították az árfolyamot. Így elképzelhető, hogy a papír novemberben visszakerül az MSCI-indexbe, amely jót tesz majd az árfolyamának. A Magyar Telekom vonzó lett, de kevés volt a vevője.
Az OTP mint a nap egyetlen vesztese azért került negatívba, mivel még tartja magát a devizahitel körüli bizonytalanság, a befektetők pedig ezt nem díjazzák – vélte Gabler Gergely.
A Mol 155 forinttal, 0,93 százalékkal 16 765 forintra erősödött, 744,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 68 forinttal, 1,52 százalékkal 4400 forintra csökkent, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,93 százalékkal 317 forintra nőtt, forgalma 229,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1,44 százalékkal 3520 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,7 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 207,2 millió forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,44 százalékkal 20 600 forintra növelte értékét.
A BUMIX 1006,95 ponton zárt pénteken, ez 2,68 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában pénteken csak a takarmánykukorica határidős áraiban volt változás.
A malmi búza jegyzése szeptemberre 46 120, decemberre pedig 50 000 forint maradt.
A takarmánybúza tonnánkénti ára szeptemberre 44 000, míg decemberre 48 500 forint, változatlanul.
A takarmánykukorica határidős ára szeptemberre 20 forinttal 49 980 forintra, novemberre 50 forinttal 45 150 forintra esett. Decemberre 100 forinttal 45 100 forintra emelkedett, míg jövő márciusra 46 000 forint, nem mozdult.
A takarmányárpa szeptemberre 47 200, decemberre 49 900 forint maradt.
A nagy olajtartalmú napraforgómag ára változatlan maradt: októberi lejáratra 90 000, míg novemberi lejáratra 90 900 forint.
A nagy olajtartalmú repce jegyzése szeptemberre 97 700, márciusra pedig 105 000 forint maradt.(MTI)

Scroll To Top