Tőzsde – Kitört a Richter

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,30 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 22 050,59 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Stefán Krisztián, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta: iránykeresés jellemezte a napot, komolyabb elmozdulás nem történt a magyar tőzsdén.
A nap nyertese a Richter volt, de a Magyar Telekom is jól teljesített. A Mol viszont kis mínuszban zárt, a jelek szerint fogy a lendület a papírból – fogalmazott.
A Mol 15 forinttal, 0,10 százalékkal 14 585 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 18 forinttal, 0,31 százalékkal 5820 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,23 százalékkal 410 forintra erősödött, forgalma 141,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,84 százalékkal 4420 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1607,90 ponton zárt csütörtökön, ez 0,88 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában csak a takarmánykukorica elszámolóára változott egy határidőre csütörtökön. A termény novemberre 200 forinttal lett olcsóbb, így 42 800 forint. Májusra maradt 40 650, júliusra 41 300 forint.
A malmi búza elszámolóára májusra változatlanul 52 000, augusztusra 48 800 forint.
A takarmánybúza májusra továbbra is 49 500, augusztusra 46 300, szeptemberre pedig 46 350 forint.
A takarmányárpa elszámolóára augusztusra maradt 43 500, szeptemberre 43 800 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag májusra változatlanul 111 000, októberre 100 000, novemberre pedig 101 000 forint.
A nagy olajtartalmú repce ára sem változott, augusztusra továbbra is 101 000 forint.(MTI)

Scroll To Top