Jelentős, 3 százalék körüli csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken. A befektetők profitot realizálnak az előző napok lendületes emelkedése után, miközben újra felerősödtek az aggodalmak a koronavírus-járvány által okozott súlyos gazdasági károk miatt.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 2,90 százalékos, az S&P 500-as mutató 2,82 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 3,12 százalékos mínuszban indította a kereskedést.
Az indexek jelentősen emelkedtek az előző három nap alatt. A csütörtöki zárásra a Dow Jones ipari átlag 6,38 százalékkal, 22 552,17 pontra, az S&P 500-as index 6,24 százalékkal, 2630,07 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 5,60 százalékkal, 7797,54 pontra nőtt. A Dow Jones az utóbbi közel egy évszázad három legerősebb napját tudhatja maga mögött, csütörtöki záróértéke 21,30 százalékkal haladta meg a hétfőit. Az S&P 500-as mutató 17,55 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 13,65 százalékkal erősödött a csütörtöki zárásra.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0959 dollárt adtak, 0,65 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest azonban 0,68 százalékkal gyengült a dollár, 108,83 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,75 százalékos mínuszban, 25,09 dolláron, a WTI pedig 3,94 százalékos veszteségben, 21,71 dolláron forgott fél háromkor.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 1,23 százalékkal, 1630,90 dollárra esett.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
