Tőzsde – Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

A hétfői alulteljesítést követően iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden – írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.

Kiemelte: a 40 ezer pontos támaszra kiemelten érdemes figyelni a BUX index grafikonján, mert ennek jelentősebb letörése esetén nagyobb tér nyílhat lefelé.
A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 8600 forint közelében található fontosabb támasz, míg 9000-9100 forintnál ellenállási szint – jegyezte meg.
Az elemző szerint a Mol továbbra is a 2400-2500 forintos tartományban mozog, egyelőre nem tud kimozdulni onnan.
A Richter emelkedése a 8 ezer forintos szintnél megakadt, fontos támasz 7800 forintnál húzódik – mutatott rá.
Varga Zoltán jelezte, hogy a Magyar Telekomra érdemes odafigyelni, a 289 forintos szint áttörése nagyobb pozitív korrekciót indíthatna el.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 340,48 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel, 40 091,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt. A Mol 4 forinttal, 0,16 százalékkal 2450 forintra erősödött, 836,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 108 forinttal, 1,21 százalékkal 8832 forintra csökkent, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,53 százalékkal 284 forintra nőtt, forgalma 75,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,74 százalékkal 7890 forintra esett, a részvények forgalma 787,4 millió forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top