Tőzsde – Heti összefoglaló: Fontos gyorsjelentések a héten, egyedül a gyógyszeripari papírok bírták a nyomást

A BÉT részvénypiaci forgalma 33,93 milliárd forintot tett ki az előző hét 30,82 milliárd forintos forgalma után.  A legnagyobb tőzsdei vállalatok közül a Mol és az OTP is a héten hozta nyilvánosságra a második negyedéves gyorsjelentését. Esett a vezető részvények ára az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), egyedül a gyógyszeripari papírok tartották magukat. A tőzsde részvényindexe, a BUX 295,53 ponttal, 1,53 százalékkal csökkent, 18 411,25 ponton zárt pénteken.

A BÉT részvénypiaci forgalma 33,93 milliárd forintot tett ki az előző hét 30,82 milliárd forintos forgalma után.
A legnagyobb tőzsdei vállalatok közül a Mol és az OTP is a héten hozta nyilvánosságra a második negyedéves gyorsjelentését.
A Mol negyedéves nettó eredménye ugyan felülmúlta az elemzői becsléseket, a tisztított üzemi eredmény azonban kissé elmaradt a várakozásoktól. A papír árfolyama nem reagált érdemben a gyorsjelentésre. Az olajtársaság speciális tételek nélküli nettó eredménye a második negyedévben 24,4 milliárd forint volt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 4,9 milliárd forintot tett ki. Az első félév 53,9 milliárd forintos tisztított eredménye pedig 43 százalékkal kevesebb a tavalyinál.
Az OTP ugyan a vártnál jobb gazdálkodási adatokat közölt a második negyedévről, azonban szakértők szerint a számok mögött kedvezőtlen folyamatok húzódnak meg. Ilyen a késedelmes hitelek állományának emelkedése, amellyel párhuzamosan tartalékképzését nem növelte a bank, a másik aggasztó elem pedig az orosz leánybank rossz teljesítménye. Emellett a bankpapírban a befektetők kockázatot látnak amiatt is, hogy a kilátásba helyezett újabb devizahiteles mentőcsomagról továbbra sincsenek érdemi információk. A hírek szerint a kormány és a bankszövetség folyamatosan egyeztet, de megállapodást szeptember előtt nem remél a piac.
A Richternek a brókerek szerint jót tett a részvény névértékének tizedelése, a július 11-én életbe lépett felaprózás óta megnőtt a gyógyszerpapír likviditása, az elmúlt héten az OTP után a második legnagyobb forgalmú részvény volt. Az viszont némi csalódást okozott a befektetők körében, hogy a papír a remények ellenére nem került vissza a legjelentősebb régiós vállalatok árfolyamát követő MSCI indexbe.
Az OTP árfolyama 3,38 százalékkal 4339 forintra csökkent a héten.
A Mol 1,43 százalékos gyengüléssel, 16 215 forinton fejezte be a hetet.
A Magyar Telekom papírjainak értéke 1,53 százalékkal 321 forintra mérséklődött.
A Richter 0,19 százalékkal erősödött, 3707 forinton zárta a hetet.
Az Egis-részvények ára 0,29 százalékkal 20 950 forintra emelkedett.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX értéke 0,47 százalékkal, 5 ponttal 1012,07 pontra csökkent az elmúlt héten.(MTI)

Scroll To Top