Tőzsde – Gyenge kezdés New Yorkban

Indexcsökkenéssel reagáltak a hétfői nyitáskor az amerikai értékpapírpiacok a koronavírus-fertőzések növekvő számára.

A DJIA-30 index 0,91 százalék, az S&P-500 index 0,96 százalék, a Nasdaq Composite index 0,83 százalék csökkenéssel kezdte a hétfői kereskedést.
Hasonló okból, a fertőzések növekvő számát és az ezzel járó korlátozások szigorítását tükrözve hétfőn az európai tőzsdeindexek is csökkentek. Az amerikai piacok nyitásakor a páneurópai gyűjtőindexek egy százalék körüli veszteséget mutattak, az euróövezeti pedig két százalékkal járt mínuszban.
Az utazással és szabadidő eltöltésével kapcsolatos ágazatok részvényeit kifejezetten megterhelte a járvány terjedése. Az American Airlines részvénye három százalékkal, a Booking Holdings szállásfoglaló vállalat részvénye két százalékkal gyengült már a kezdés előtt a tőzsdén kívüli forgalomban.

Ezen a héten sűrűsödnek a harmadik negyedévi tőzsdei eredmény-beszámolók. Olyan technológiai óriások, mint az Apple Inc, az Amazon.com Inc, az Alphabet Inc és a Facebook Inc. teszik majd közzé negyedéves jelentéseiket. Az S&P-500 index tagjaiból már 135 közzétette beszámolóját, közel kilencven százalékban az elemzői várakozások feletti eredménnyel.
Az olajár továbbra is lejtmenetben van. A Brent és a WTI az elmúlt héten mintegy két és fél százalékot veszített az árából. Hétfőn az emelkedő fertőzésszám miatt romló gazdasági kilátások, valamint Líbia növekvő olajtermelése kényszerítette még lejjebb az árat. Az olajár hétfőn három heti mélypontot érintett.
Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 2,38 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben, hordónként 38,90 dolláron, a Brent ára pedig 2,09 százalékkal 41,19 dollárra csökkent.
Az eurót 0,31 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1822 dolláron, az arany spot ára 0,13 százalékkal unciánként 1903,95 dollárra emelkedett.(MTI)

Scroll To Top