Tőzsde – Enyhe erősödéssel nyitott New York

A hétfői jelentős erősödés után mérsékelten emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai piacokon.

Az inflációs adatok megfeleltek a várakozásoknak, a vége felé közeledő jelentési szezonban azonban a Wal-Mart és a Home Depo meglepően jó eredményekkel örvendeztették meg a befektetőket. Tovább erősödtek a hadiiparban érdekelt cégek papírjai is, a Lockheed Martin 1,7 százalékot, a Boeing 1,2 százalékot, a Northrop Grumman pedig 1,4 százalékot nyert.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,13 százalékkal, az S&P 500 0,05 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,14 százalékkal állt hétfői záróértéke fölött a nyitást követő percekben.
Hétfőn erősödött New York. A Dow Jones 1,38 százalékkal, az S&P 500 1,49 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 1,15 százalékkal emelkedett.
Az olajár kissé csökkent. A piac hamar túljutott a hétfői enyhe megrázkódtatáson, amikor a párizsi terrortámadások következtében erősödő geopolitikai kockázat hatására emelkedtek az árak, és ismét ismét a túlkínálat került a figyelem középpontjába. Becslések szerint az idén a termelés átlagosan napi 700 ezer – 2,5 millió hordóval haladja meg a keresletet, és a túlkínálat fenn is marad, “ha a geopolitikai feszültség nem manifesztálódik a közel-keleti szállítások fizikai megsemmisülésében” – mondta Tamás Varga, a PVM Oil Associates elemzője.
Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára 0,86 százalékkal 41,46 dollárra csökkent. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus ára 1 százalékkal, 44,38 dollárra ment le.
A piac idegességének enyhültével az arany ára kissé csökkent. Hétfőn a nemzetközi feszültség növekedésének hatására az ár elszakadt múlt heti 6 éves mélypontjától, miután sok befektetők ebbe biztonságos eszközbe menekült, de a jegyzés nem tudta tartani magát. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1078,70 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,4 százalékkal alacsonyabban, mint hétfőn este.
A dollár erősödött, az euró napközben 1,0643 és 1,0697 dollár között ingadozott. Az európai valuta kora délután 1,0660 dollár körül forgott, az év eleje óta 11,88 százalékkal értékelődött le.(MTI)

Scroll To Top