Tőzsde – Enyhe csökkenés várható nyitásban - Gazdasagportal.hu

Tőzsde – Enyhe csökkenés várható nyitásban

Enyhe csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki nyitásában az elemző szerint.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, a szerdai eladási hullám üteme lassulhat, de az enyhén negatív nemzetközi hangulat miatt kisebb mínusszal kezdődhet a kereskedés.
A vezető papírok közül az OTP-nél először a 8500 forintos ellenállásra lesz érdemes figyelni, míg felfelé 8650 forintnál van az első ellenállás. A Mol részvényével a 3000 forintnál lévő kulcsszint körül kereskedhetnek, szerdán alatta zárt, továbbra sem sikerül tartósan felette zárni. A Richternél viszont pozitívum, hogy szerdán ismét 7000 forint felett fejezte be a részvény a kereskedést, így technikailag elindulhat felfele a papír. A Magyar Telekom hírek hiányában alacsony forgalom mellett tesztelheti a 330 forintos támaszát a papír – fejtette ki az elemző.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 901,05 pontos, 2,20 százalékos csökkenéssel, 40 035,72 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 116 forinttal, 3,83 százalékkal 2914 forintra csökkent, 2,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 2,63 százalékkal 8530 forintra esett, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 2,05 százalékkal 335 forintra gyengült, forgalma 88,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,49 százalékkal 7175 forintra csökkent, a részvények forgalma 913,9 millió forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top