Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők. Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: egyértelműen jó a nemzetközi hangulat és ez a hazai kereskedésre is pozitív hatással lehet.
Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: egyértelműen jó a nemzetközi hangulat és ez a hazai kereskedésre is pozitív hatással lehet. Bár pénteken minimális csökkenéssel zárt a magyar tőzsde, a várakozások szerint hétfőn felfelé indul a BUX, s az OTP, a Mol és a Magyar Telekom is erősödhet.
Emelkedést vár Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője is, elsősorban szintén az optimista nemzetközi hangulat miatt. Az emelkedés mértéke még kérdéses, jelentős javulásra nem lehet számítani, de a pozitív mozgásnak van nagyobb valószínűsége – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,86 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 19 358,16 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt. A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18 560 forintra gyengült, 542,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 2 forinttal, 0,04 százalékkal 4635 forintra erősödött, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,72 százalékkal 414 forintra nőtt, forgalma 709,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 365 forinttal, 0,98 százalékkal 36 800 forintra esett, a részvények forgalma 620,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 109,8 millió forintos forgalom mellett 255 forinttal, 1,38 százalékkal 18 260 forintra gyengült. (MTI)